SCHMUCK ANDOR

Középfokú üzleti tanulmányokat folytatott, majd osztálytársaival egy éjjel-nappali közértet nyitott a Dohány és a Rottenbiller utca sarkán. Politikai pályafutását a Magyar Szocialista Párttal (MSZP) szorosan együttműködő Baloldali Ifjúsági Társulásban (BIT) kezdte. 1994 és 1998 között Újpesten helyi önkormányzati képviselő volt. 1995-ben a Xénia Láz Egyesület titkáraként működött, majd egy ideig a Magyar Motorsport Szövetség elnöke. 2000 szeptemberében részt vett Az Európai Magyarországért mozgalom megalapításában, az év végén Zámbó Jimmy személyi menedzsereként működött. Schmuckot 2001. május végén az MSZP újpesti alapszervezete fegyelmivel kizárta tagjai sorából. 2004-ben az ő közreműködésével alakult meg a Tisztelet Társasága nevű szervezet. 2012. július 28-án a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnökévé választották.[2]

2009 júniusában feleségül vette kedvesét, Krisztinát a Szent István-bazilikában, a vőlegény tanúja Korda György, a menyasszonyé Fodor Zsóka volt.[4] Másfél év házasság után elváltak.[5] 2019 szeptemberében elvette Hanák Esztert. Majd 2021-ben tőle is elvált.

Gyerekkora óta túlsúlyos, ami miatt már akkor is gúnyolódtak rajta, de ő elfogadta magát ilyennek, bár fogyókúra keretében egyszer 52 kilót adott le.[6]

Shopping Cart
Scroll to Top