Schmuck Andor könyvet ír a Tinderes negatív tapasztalatairól

nlc.hu szúrta ki, hogy Schmuck Andor regisztrált a Tinderre, ennek kapcsán pedig a lap a politikust is megkereste, aki megerősítette, hogy a profil valós. De a beszélgetés során azt is elárulta, hogy az elmúlt években viszonylag sok hölggyel találkozott a népszerű társkeresőn keresztül, ám a tapasztalatai nem nevezhetők pozitívnak.

Az extrém, sokszor kínos esetekről pedig hamarosan egy könyvben fog beszámolni. „Tisztelem a nőket, és bár jelenleg szingli vagyok, nem adtam fel a reményt, hogy megtaláljam az igazit. Addig is kipróbáltam a Tindert, ahol hihetetlen esetekbe botlottam. Tinder-tündérek címmel leleplező könyvet írtam, melyben részletesen beszámolok 40 darab randimról” – fejtette ki. Soron kívülKiderült, hogy alakul a benzin ára péntektől

Majd azzal folytatta: „Használati utasítást is adok majd benne férfiaknak olyan nőkhöz, akikről kiderül, hogy csak a pénzre hajtanak. Természetesen egy randipartnerem sem lesz név szerint említve. Ennyi betegséget hazudozó, beteg szülőkre hivatkozó, tönkrement autóval rendelkező nővel még nem találkoztam… Rengeteg az aranyásó, már bocsánat”.

Elmondása szerint olyanra is volt példa, hogy egy nő csak azért akart vele találkozni, hogy felvegye a beszélgetést, hátha kimond valamit, amivel később kellemetlen helyzetbe tudja hozni. „Ezen a héten fejezem be az utolsó fejezetet, hamarosan szeretnénk is publikálni. Leleplező könyv lesz, az biztos. Persze a saját hibáimat is leírom majd, hiszen én sem vagyok tökéletes” – tette hozzá Schmuck Andor

Szász Júlia: még erősödnöm kell, főleg a lábamnak, de a lelkemnek is

Mint mondta, a könyvvel később egy országos turnét is tervez, hogy ezeken az író-olvasó találkozókon személyesen is beszélhessen a tapasztalatairól. Ám mivel időközben összegyűlt egy újabb könyvre való, már a folytatás is tervben van. Mindemellett elárulta, a történeteivel nemcsak szórakoztatni, hanem segíteni is szeretne, ezért a befolyt összeget egy anyaotthonnak fogja felajánlani

Shopping Cart
Scroll to Top